Nézőpont Intézet

Egység és revansvágy

A francia pártok az EP-választások előtt

Tizenöt év után idén először fordulhat elő, hogy Franciaországban nem a szocialisták nyerik az európai parlamenti választást. A jobboldal sikerének kulcsa az eddig mindig erősebbnek bizonyuló széttartó erők egyesítése és az európai integrációval szembeni ellenérzések elhalkulása. A szocialisták öt évvel ezelőtti áttörő sikerében már a párton belül sem hisznek, az egyébként széttagolt kommunista és antikapitalista tábor pedig további kellemetlen meglepetéseket okozhat még.

Tájkép csata előtt

Ha hihetünk a legfrissebb közvélemény-kutatásoknak, akkor áprilishoz képest semmit nem változtak a francia állampolgárok európai parlamenti választási preferenciái. Eszerint a voksok 27 százalékával még mindig a kormányzó UMP végezne az élen, maga mögé utasítva a szocialista pártot (PS), amely a szavazatok alig több mint egyötödét (22%) kapná. A pártpreferenciáknál azonban egy sokkal fontosabb összefüggésre is rávilágított az OpinionWay felmérése: kiderült ugyanis, hogy nem működik a szocialisták által elképzelt „büntető szavazatra” épülő stratégia. A Sarkozy elnököt nyíltan támogató UMP annak ellenére tudja továbbra is tartani eddigi előnyét, hogy a választók csupán 14 százaléka érzi úgy, a pártra leadott szavazata egyben az államfő melletti bizalom kifejezése, miközben minden negyedik (39%) francia éppen ennek ellenkezőjét szándékozik „megüzenni” az Élysée-palotának.

Bajban a baloldal

A PS 1994 óta először nem számíthat győzelemre az EP-választásokon, ami komoly legitimációs deficitté alakulhat a tavaly novemberben pártfőtitkárrá választott Martine Aubry számára. A politikusasszonyt már akkor is csak a pártszakadás rémképének fenyegetése mellett választotta vezető tisztségbe a pártkongresszus, a végül alulmaradó Ségolčne Royal pedig azóta sem hagyott fel újrázási reményével. A permanens instabilitás sokat ártott a PS megítélésének, amit jól mutat, hogy a párt a januári és a márciusi országos sztrájkok és tüntetések ellenére sem tudta növelni támogatottságát, miközben a tőle balra álló antikapitalista és kommunista szélsőségek együttesen mintegy 13-14 százalékot szereznének egy „most vasárnap” tartott választáson.

A PS sikertelenségén túl azonban a jobboldal sikerének kulcsa az lehet, hogy a Maastrichti Szerződés ratifikálása óta először került kisebbségbe a jobboldalon a „szuverenitás-tábor”. Sarkozy elnök személyes sikereként könyvelheti el, hogy a 2005-ös európai alkotmányos szerződéstervezet elutasítása óta eltelt évek alatt meggyőzte saját táborát, hogy az EU-val szembeni kritika nem jelenti a teljes integráció elutasítását. Sőt: a szorosabb intézményi, gazdasági és politikai együttműködés nem vezet a franciák számára oly kedves szuverenitás feladásához sem. Ehhez persze kellett Sarkozy diplomáciai hiperaktivitása és a várakozásokon felül sikeres EU-elnökség is, az erőfeszítések azonban kifizetődni látszanak. Az elnök Törökország teljes jogú uniós tagállammá válásával szembeni markáns kiállása is alkalmas arra, hogy az UMP politikájával szemben kritikus szavazó a jobboldal kormányzó pártjára adja voksát.

Az EU-szkeptikus radikális nacionalisták gyengébb teljesítménye két tényezővel magyarázható. Hasonlóan a kommunista-antikapitalista szélsőségekhez, itt is három párt küzd a szavazatokért, csakhogy a merítési bázis egyre kisebb, ugyanis a pénzügyi-gazdasági válság elhúzódása következtében pont azok az alulképzett „kékgalléros” szavazók találnak vissza a tőkeellenes baloldalhoz, akik az 1980-as években állásukat a bevándorlóktól féltve a radikális jobboldalra adták szavazatukat.

Revansra várva

Az UMP ezekben a napokban bemutatta választási programját is, melynek harminc pontja egyetlen célnak rendeltetett alá: visszaadni a jobboldal hitét, hogy Franciaország az EU vezető hatalmává válva a nemzetközi rendszer meghatározó szereplőjévé emelheti az Uniót. A francia jobboldal várható győzelme így nemcsak a 2004-es megalázó vereségért vett revansként, hanem egyben az eddig mindvégig meglévő integrációs törésvonal megszűnéseként is értelmezhető.

Kitekintő.hu, 2009. május 14.

Cikkek, írások