Nézőpont Intézet

Készülődnek a francia radikálisok

A szélsőjobb- és szélsőbaloldal kampánynyitánya

Hogy a válság kedvez a radikális pártoknak, arra a francia belpolitika egyértelmű bizonyítékkal szolgálhat, a héten ugyanis lendületes startot vett Nemzeti Front (Front National, FN), miközben a kommunista baloldalon az év eleje óta élénk mozgolódás tapasztalható. Eltérő helyzetből ugyan, de azonos céllal kezdik meg az európai parlamenti választási kampányt a szélsőséges pártok: komoly csapást kívánnak mérni a jobbközép kormányra és Nicolas Sarkozy köztársasági elnökre, azonban széttagoltságuk miatt lehet, hogy a végén kiábrándító eredményekkel szembesülnek majd.

A francia radikális jobboldal vezető erejét adó FN az 1980-as években érte el legnagyobb sikereit, Jean-Marie Le Pen 2002-es elnökválasztási második fordulóba jutása pedig egy aktusban volt a párt tündöklése és bukása. Azóta a Nemzeti Front jobbára vegetál, egyre kevesebb pénzből tud csak gazdálkodni, az év elején Párizs külvárosába volt kénytelen áthelyezni fővárosi székhelyét. Az 1972-ban alapított radikális jobboldali szervezet elnöke az azóta eltelt 37 évben megszakítás nélkül Le Pen, aki 2009 júniusában ismét elindul az európai parlamenti mandátumért.

Az FN ez alkalommal visszatért az 1980-as években számára sikert hozó retorikához, kampánynyitó rendezvényük felszólalói egymás után intéztek kirohanást a „bevándorló-invázió”, a „globalizmus” és a „gengszterkormány” ellen. A hangnem durvulására utalt Le Pen egy nemrég Marseille városában tett nyilatkozata is, mely szerint „ha majd a jelenlegi 300 ezer helyett 800 ezer muzulmán él itt, lehet, hogy polgármester neve nem Gaudin, hanem ben Gaudin lesz”. A FN helyzetét azonban két tényező is rontja, külön indul ugyanis a pártból nemrég kizárt két – a szavazótáboron belül továbbra is népszerű – európai parlamenti képviselője, valamint az egykor szintén az anyaszervezetből kiváló Mozgalom Franciaországért is. Így könnyen lehet, hogy elúszik Le Pen újrázási esélye, és a vélhetően karrierje utolsó európai parlamenti választása újabb kudarcként kerül be a francia politikatörténetbe.

Első ránézésre sokkal biztatóbbak a kommunista baloldal esélyei, a kontextus ugyanis eleve nekik kedvez: a globális pénzügyi válságnál kevés termékenyebb táptalaja lehet a radikális bank-, pénz- és nagytőkeellenes retorikának. Az egyébként sem feltétlen piac- és kapitalizmus-barátságáról ismert francia választóközösség számára a mérsékelt Szocialista Párttól (PS) balra található formációk sokasága kínálja a teljes piacgazdaság és tőkés struktúra ellen leadható protesztszavazat lehetőségét. A gond azonban pont ez: a szélsőbaloldal három legnagyobb szervezete hiába szerezné még a szavazatok 16 százalékát, mivel semmi jelét nem mutatják az összefogás szándékának, támogatottságuk várhatóan szétaprózódik. A Francia Kommunista Párt és a Baloldali Párt szövetségéből létrejövő Baloldali Front mellett ugyanis önállóan indul Olivier Besancenot Új Antikapitalista Pártja, valamint a Munkásmozgalom is.

A kettős nyomásra egyelőre másként reagálnak a középen álló mérsékelt republikánus pártok, a kormányzó reformer jobboldali UMP és legfőbb riválisa, a PS. Míg az előbbi számára létkérdés, hogy a 2008. márciusi kudarcos önkormányzati választások után jó eredményt tudjon felmutatni, utóbbinál még az is kérdés, sikerül-e az országos pártszervezet minden befolyásos szereplője által támogatott választási listát összeállítani. A tét Nicolas Sarkozy számára minden eddiginél nagyobb: 2007-es elsöprő győzelme óta népszerűsége folyamatosan csökken, és a jelekből – pontosabban: az egyre sűrűbben szerveződő országos sztrájkokon résztvevők számából – ítélve a tisztes helytállás már nem, csakis egy világos győzelem adhat kormányzásának újabb löketet. Mivel 2007-ben sikerrel marginalizálta a radikális jobboldalt, a nyomás most a szocialistákon nagyobb, hogy a hagyományosan széttagolt baloldal legerősebb pártjaként tudnak-e valami népszerűbbet kínálni, mint a krízishelyzetet és a széleskörű elégedetlenséget meglovagoló 21. századi kommunisták, trockisták, antikapitalisták és forradalmi balosok.

Kitekintő.hu, 2009. március 19.

Cikkek, írások