Nézőpont Intézet

Mit jelent ma kereszténydemokratának lenni?

A második világháború után újjászerveződő német pártrendszer története elválaszthatatlan a kontinentális kereszténydemokrácia alapjait megteremtő CDU-tól. A második világháború utáni újjáépítésben oroszlánrészt vállaló kereszténydemokraták – kiegészülve bajorországi keresztényszociális testvérszervezetükkel – mára szinte minden téren átalakultak, hasonlóan az őket körülvevő politikai közeghez. Wermer Münch egykori tartományi miniszterelnök pártból való kilépése azonban mélyebb tünetekre enged következtetni.

A tartományi, köztársasági elnöki és európai parlamenti választások sorozatával terhelt 2009-es év vitathatatlan csúcspontja a szeptember 27-i szövetségi választás lesz, amelytől a CDU azt reméli, hogy hagyományos szövetségesével, a liberális FDP-vel kiegészülve olyan támogatottságra tehet szert, aminek segítségével megszabadulhat a nem kevés intézményi és személyi konfliktustól terhelt nagykoalíciós kormányzástól. Az Angela Merkel vezette kereszténydemokratáknak erre minden esélyük megvan, bár az is igaz: a hátralévő bő fél évben minden, és annak az ellenkezője is megtörténhet.

Legnehezebben a CDU egy belülről jövő elbizonytalanodással tudna mit kezdeni: az egyre feszesebbé váló kampány során a belső gyengeség legkisebb jele is könnyen a rivális szociáldemokraták malmára hajthatja a vizet, márpedig nehéz nem a hátország instabilitásának látni, ha a párt egyik meghatározó politikusa – látszólag – váratlanul úgy dönt: elhagyja a kereszténydemokratákat. Werner Münch, Szászország-Anhalt 1991 és 93 közötti miniszterelnöke pedig erre a döntésre jutott, méghozzá azért, mert szerinte a CDU jelenlegi elnöksége nem becsüli meg kellően a német politika doyenjét, a párt szolgálatában számos évet eltöltött Helmut Kohl egykori kancellárt, sem a tárcájáról nemrég lemondott Michael Glos gazdasági minisztert, de még a jelenleg is hivatalban lévő baden-württembergi miniszterelnököt és a berlini kormány belügyminiszterét sem. Tovább súlyosbítja Münch számára a helyzetet, hogy mindeközben Angela Merkel kancellár-asszony rendszeresen Alice Schwarzer radikális abortuszliberalizáció-párti aktivista társaságában mutatkozik, holott „a CDU egykor a keresztény értékekre támaszkodva az emberi élet védelméért lépett fel”.

Münch vádjai egy valós, korántsem német-specifikus problémára világítanak rá: a nyugat-európai keresztény-konzervatív pártok az 1945 utáni évtizedekben fokozatosan eltávolodtak eredeti nézeteiktől, és a világnézeti jelleget szinte mindenütt egy jelentősen átalakított „humanista” alapállás váltotta fel. Ezt egyrészt az előrehaladott laicizálódás és a minél szélesebb választói rétegeket megszólítani célzó néppárti stratégia tette indokolttá, ami azonban korántsem jelenti azt, hogy ezzel az iránnyal minden egykori kereszténydemokrata egyetértene. Tehát mikor Münch a művi terhesség-megszakítás vagy az őssejt-kutatás teljes liberalizációja ellen emel szót, egy létező belső ideológiai megosztottságra világít rá. Tovább terheli ezt a német származású XVI. Benedek pápa ellentmondásos személyi politikáját nyíltan elítélő Angela Merkel nyilatkozata, amivel Münch számára „betelt a pohár”.

Korai lenne megpróbálni felbecsülni, milyen következményekkel járhat az egykori tartományi miniszterelnök nyílt szakítása egykori pártjával. Kétségtelen: a döntés a lehető legrosszabbkor érte a CDU-t, ugyanis a kampányév talán a legkevésbé alkalmas az ilyen jellegű eszmei viták lefolytatására. Ha azonban Münch nyilatkozata „nem áll meg” ezen a szinten, és esetleg további belső feszültségeket hoz a felszínre, akkor minden kockázat nélkül elmondható, hogy ezzel komoly veszélybe sodorhatja a CDU választási esélyeit is. A vitákat ettől függetlenül le kell folytatnia a kereszténydemokrata pártnak, leginkább annak érdekében, hogy a jövőben ne ilyen módon derüljön fény a hátország megosztottságára, és az ne járjon számottevő politikai veszélyekkel. Ezeknek a vitáknak a lefolytatása, csakúgy, mint 1945 után, az egész nyugati demokratikus jobboldal számára tanulságul szolgálhat.

Kitekintő.hu, 2009. március 3.

Cikkek, írások