Nézőpont Intézet

Bajban az ibériai jobboldal

Az ellenzéket még lehallgatási botrány is terheli - a konzervatív spanyol Néppárt (PP) belső fórumairól kiszivárgó hírek arra engednek következtetni, hogy a párt korántsem áll egységesen Mariano Rajoy elnök mögött. A tavalyi választásokon vereséget szenvedő jobboldal megosztottabb, mint valaha, ráadásul választóik sem bíznak már a jelenlegi vezetésben.

Egy szkeptikus spanyol konzervatív ott kezdené: a baj a 2004. márciusi választások előestéjén történt, amikor a madridi terrortámadásokat az addig magabiztosan vezető és újraválasztására készülő pártelnök-miniszterelnök Aznar azonnal az ETA szeparatista szervezetet számlájára írta. Nem sok idő kellett hozzá, hogy kiderüljön: elhamarkodottan - persze nem kevés érdekkel terhelten - ítélt, ami a néppárti kormány bukásába került.

2004. után a szocialisták (PSOE) és Zapatero miniszterelnök bebizonyították: nem érdemtelenül jutottak kormányzati pozícióba, és a tavalyi választásokon - igaz, vékony többséggel - megismételték győzelmüket. A vesztes Néppártot vezető Mariano Rajoy-t azóta megerősítették pozíciójában, a baloldali El Pais napilap azonban újabb bizonyítékkal szolgált arról, hogy a jelenlegi helyzettel a konzervatívok egy jelentős hátországgal rendelkező köre egyáltalán nem elégedett. A lap értesülései szerint ugyanis a PP madridi autonóm kormányzata jobboldali elnökének, Esperanza Agurriének igazságügyi tanácsosa egy volt rendőrnyomozó vezetésével megfigyelőcsoportot állított fel, amely több néppárti politikusról készített jelentéseket. Aguirre történetesen Rayoj legnagyobb párton belüli riválisa, aki egy ideje kétfrontos csatát vív a szintén ellenzéki madridi polgármesterrel, aki korábban a pártelnök támogatói közé tartozott.

A botrány még korántsem ért véget, a kormányzó szocialistáknak azonban minden bizonnyal már most munícióul szolgálhat: a válsággal egyre nehezebben bíró PSOE okkal hivatkozhat arra, hogy a Néppárt még saját sorait sem képes rendezni, így hogyan is számíthatnának rájuk a spanyolok az ország élén. Igaz, úgy tűnik, ehhez nem kell különösebb rábeszélés: egy január eleji felmérés szerint a jobboldali szavazók háromnegyede (77%) lecserélné Rajoy-t, és felük (48%) már most sem hiszi, hogy 2012-ben is ő vezetné a pártot. Ez különösen azért lesújtó, mert hét hónapja a pártelnök még sikerrel újraválasztatta magát a PP élére.

Borúsabb jövő elé néz a portugál ellenzék vezető ereje, a - nevével ellentétben jobbközép - Szociáldemokrata Párt (PSD) is: a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a kormányzó szocialisták (PS) egy "most vasárnap" tartott választáson stabil többséget szereznének, miközben Manuela Ferreira Leite pártja mindössze 23 százalékra számíthatna. Érthető tehát, hogy a José Sócrates vezette szocialisták köreiből egyre gyakrabban hallani az előrehozott választásokat sürgető hangokat: meglehet, ha a pénzügyi-gazdasági válság tovább húzódik, úgy romolhatnak választási esélyeik is.

Minden jel arra utal, hogy olasz és francia testvérpártjaikkal ellentétben az ibériai jobbközép erők képtelenek a szocialista kormányok ütőképes alternatíváiként fellépni. Míg a spanyol konzervatívokat a tavalyi vereség okozta belső válság gyengíti, a portugál jobboldal egyelőre nem tud a karizmatikus Sócratessel szemben erős kihívót állítani. A két ország várhatóan az európai baloldal bástyája marad a jövőben is.

Kitekintő.hu, 2009. január 27.

Cikkek, írások