|
|
Nézőpont Intézet Zrt.
H-1054 Budapest,
Alkotmány utca 15.
Tel.: +36-1-2691843
Fax: +36-1-3010823
iroda nezopontintezet.hu


|
|
Minden eldőlhet az első fordulóban?
|

|
Akár már az első fordulóban megszerezheti a többséget a Fidesz, arra azonban kevés az esély, hogy mind a 176 egyéni választókerületben döntés szülessen április 11-én. De valószínűleg kevesebb körzetben kell ismét az urnához járulni 25-én, mint az elmúlt választásokon. Sok helyen a részvételi hajlandóság dönthet majd.
Két tényezőtől függ az elsőfordulós győzelem: a részvételtől (érvényesség) és a megfelelő szavazatszámtól (eredményesség). Akkor válik képviselővé egy jelölt már április 11-én, ha választókerületében a szavazásra jogosultak legalább fele elmegy szavazni és ő megszerzi az összes leadott szavazat több mint felét – emlékeztet Mráz Ágoston Sámuel. A Nézőpont Intézet igazgatója szerint a 2010-es választás „furcsa választás”, mert az első, illetve a második-harmadik helyért küzdő pártok között nagy különbség tátong, így a Fidesznek jó esélye van, hogy minden választókerületben az első helyen végezzen.
„A legutóbbi felmérések szerint az általános részvételi hajlandóság is növekedett, most tehát úgy tűnik, az érvényességi feltétel teljesülhet. Az igazi kérdés ezért az elsőfordulós győzelmekkel kapcsolatban az, hogy hány helyen szerezheti meg a Fidesz a leadott szavazatok 50 százalékát vagy többet” – fogalmazott a szakértő az fn.hu-nak. Mráz Ágoston Sámuel hozzátette: az európai parlamenti választások eredményeit átszámolva, ez a 176-ból 134 választókerületben sikerült a legnagyobb ellenzéki pártnak, de akkor az országgyűlési választások feltételeit alkalmazva, egyik választókerültben sem lett volna érvényes a szavazás. Ha áprilisban a baloldalnak sikerül a tavaly júniusban még a távolmaradást választó, kiábrándult híveit mozgósítania, vélhetően ennél kevesebb helyen születik majd elsőkörös győzelem.
Mráz Ágoston Sámuel kiemelte ugyanakkor, hogy a töredékszavazatok szempontjából az elsőfordulós és a másodikfordulós győzelem között nincsen különbség, a megválasztott képviselőre leadott elsőfordulós szavazatok ugyanis „mandátumot eredményeznek”, így azokat később nem lehet beszámítani mandátumszerzés céljából.
Mráz Ágoston Sámuel, FigyelőNet, 2010. március 5.
POLITIKAI ELEMZÉS ARCHÍVUM
A miniszterelnök az első száz napról - Magyar Nemzet, 2010. szeptember 8.A száznapos kormány értékeléséről - MTI, 2010. szeptember 8.Továbbra is tart a népszerűség - Észak-Magyarország, 2010. szeptember 7.Októberben újabb elsöprő győzelmet arathat a kormánykoalíció-2010.szeptember 6.A kormány első 100 napjáról - MTI, 2010. szeptember 6. Lesz tétje az őszi választásoknak - Napi Gazdaság, 2010. szeptember 3. Előrejelzések az önkormányzati választásokról - MTI, 2010. szeptember 1.Továbbra is erős a magyar kormányfő hatalma - Népszabadság, 2010. augusztus 31.Előretekintés az őszi kampányra - Napi Gazdaság, 2010.augusztus 18.Pártpreferenciák módosulása - Észak Magyarország, 2010. augusztus 7.Sólyom rendhagyó öt éve - Magyar Nemzet, 2010. augusztus 4.A főpolgármesteri választásokról - HírExtra, 2010. augusztus 4.Vége az első ülésszaknak - Magyar Hírlap, 2010. július 24.Az első hetven nap összegzése - Magyar Nemzet, 2010. július 24.Kiírták az önkormányzati választásokat - 2010. július 15.Az MSZP hétvégi kongresszusa - MTI, 2010. július 12.Meglepetés nélkül - Észak - Magyarország, 2010. július 9.Olasz katolikus napilap a magyarországi radikalizmusról, Avvenire, 2010. július 3.Szimbolikus szerepvállalás a jövőben - 2010. június 30.Politológusok: elsőként a szimbolikus gazdasági lépések léphetnek érvénybe, MTI, 2010. június 8., Meglepődhet a Fidesz, ha szembesítik ígéreteivel - Népszava online, 2010. június 5. Itt az új keresztény kurzus?- Népszabadság, 2010. június 3.Egységes üzenet - 2010. május 29.A Nemzeti Együttműködés Programjáról - 2010. május 22.Gyurcsány ismét előretör? - FigyelőNet, 2010. május 19.Egységet hoz a Fidesz? - FigyelőNet, 2010. május 19. Országimázs - Népszabadság, 2010. május 5.Komoly feladat vár az új kormányra - InfoRádió, 2010. május 3.Elemzés az új kormányról - MTI, 2010. május 3. A választás értékelése - 2010. április 25.A részvételi arány értékelése - 2010. április 25.A választás értékelése - Magyar Nemzet Online, 2010. április 25.„El kell számolni a lehetőséggel” - Népszabadság, 2010. április 23.Csak Orbánnak lehet Európában kétharmada - Index, 2010. április 21.Reális esély a kétharmadra - Magyar Demokrata, 2010. április 21.Már vége az SZDSZ-nek - FigyelőNet, 2010. április 20.Átkapcsoltak a kampányüzemmódról - FigyelőNet, 2010. április 19.Meglesz a Fidesz-kétharmad - MTI, 2010. április 14.Új magyar politikai tabló - Magyar Nemzet, 2010. április 14.A szocialisták nem adnak sikerélményt a választóknak - InfoRádió, 2010. április 14.Nem zárható ki, hogy Gyurcsány új pártot alapít - InfoRádió, 2010. április 13.Erős kormánya lesz Magyarországnak - 2010. április 12.A Jobbikot eddig a zsákmányszerzés tartotta össze - Népszabadság, 2010. április 13.A kétharmad lesz a középpontban - FigyelőNet, 2010. április 13.Az első forduló után - 2010. április 12.Választási részvétel - MTI, 2010. április 11.Példátlan számú körzetben dönthet az első forduló - InfoRádió, 2010. április 9.Választások: erre figyelünk - Napi Gazdaság, 2010. április 2.Az LMP miatt izgulhat az MSZP - Origo, 2010. március 31.Eltűntek a Fidesz-plakátok - Napi Gazdaság, 2010. március 30.MDF: még tart a küzdelem a listákért - Népszava, 2010. március 30.A Jobbik kilenc törésvonalaBekavarhat az LMP - Népszava, 2010. március 24.A kampánydalát is titkolja a Fidesz - FigyelőNet, 2010. március 24.LMP lépéselőny az MDF-fel szemben - MTI, 2010. március 23.Gyurcsány beszéde - MTI, 2010. március 20.Az MSZP és a Jobbik is széteshet - Népszabadság Online, 2010. március 20.Gyurcsány újra hazudozik - Magyar Hírlap, 2010. március 20.A Gyurcsány-frakció - 2010. március 19.Online pártkereső - IT Business Online, 2010. március 16.Így keresnek a világ vezetői - Blikk.hu, 2010. március 18.Ünnepi beszédek értékelése - Népszava, 2010. március 15.Médiatükör 2010 - 2010. március 11.Gyurcsány lenullázhatja Mesterházyt - FigyelőNet, 2010. március 10.Minden eldőlhet az első fordulóban? - FigyelőNet, 2010. március 5.Az elmúlt ciklus értékelése - Népszava, 2010. február 24.Bajnai felszólalásáról - MTI 2010. február 23.Medgyessytől Bajnaiig - Blikk, 2010. február 22.Ellenzéki székfoglaló - Népszabadság, 2010. február 22.Ellenzéki megszólalás - Népszava, 2010. február 22.Rombolhat is az MDF-es rendteremtés - FigyelőNet, 2010. február 19.Orbán tartósan maradna - Népszava, 2010. február 18.Hamarosan lezárul a ciklus - Népszabadság, 2010. február 15.Támadhatatlan beszéd - Helyi Téma, 2010. február 9.Véleményszabadság - Népszava, 2010. február 10.Timosenko harcolni fog - FigyelőNet, 2010. február 8.Orbán évértékelője - 2010. február 5.Mire elég a kétharmad? - Népszava, 2010. február 4.Kell-e program a kampányhoz? - FigyelőNet, 2010. február 4.Az ingatlanadó eltörlése - MTI, 2010. január 27.A pártok versengenek a megoldásért - InfoRádió, 2010. január 26.Nem hatott a szocialista riogatás - Magyar Nemzet, 2010. január 26.Milliárdokból kampányolhatnak - Napi Gazdaság, 2010. január 25.Aláírás-gyűjtések ugyanazon témában - Népszava, 2010. január 25.Kampányköltségek - FigyelőNet, 2010. január 22.Lehetséges kampánytémák - InfoRádió, 2010. január 19.A D-209-es ügynök - Magyar Hírlap, 2010. január 9.Nem könnyű visszavonulni - FigyelőNet, 2010. január 8. AZ MDF elmúlt éve - Népszava, 2010. január 6.Melegbárban tanácskozott az MDF - Blikk, 2010. január 11.Ki veszi meg az állami üdülőket? - Blikk, 2010. január 11.Az SZDSZ 2009-ben - Népszava, 2010. január 5.Mit várhatunk a Fidesztől? - Népszabadság, 2009. december 31. Ki szorongatja meg a Fideszt? - FigyelőNet, 2009. december 30.Takaréklángra kapcsolt a kormány - FigyelőNet, 2009. december 10.A múlt embereivel készül a jövőre az MSZP - FigyelőNet, 2009. december 8.Három százalékra volt az MSZP a széthullástól? - FigyelőNet, 2009. december 4.Fejtörést okoz a Jobbik a Fidesznek - FigyelőNet, 2009. december 4.Az MSZP-nek jól jöhet Draskovics távozása - InfoRádió, 2009. december 3.Miért mondott le Draskovics? - FigyelőNet, 2009. december 2.Bajnait ellenfelei is elismerik - FigyelőNet, 2009. december 1.Kevesebb SZDSZ-es a kormány mögött - FigyelőNet, 2009. november 30.Mesterházy a jelölt - Népszava, 2009. november 25.Az MSZP szimbolikus bukása - Népszabadság, 2009. november 24.Mesterházy lehet a befutó - Blikk, 2009. november 23.Bukta lenne az MSZP-nek az elnökválasztás - FigyelőNet, 2009. november 20.Középre húz Orbán - FigyelőNet, 2009. november 18.Szétszalad az SZDSZ - FigyelőNet, 2009. november 13.A kinevezésekkel a befolyását akarja megőrizni az MSZP - InfoRádió, 2009. november 12.Az ibériai jobboldal nyomorúsága - Kitekintő.hu, 2009. november 2.A „régi Gyurcsány” tért vissza - 2009. október 30.Kettős állampolgárság - Népszava, 2009. október 21.Ajánlószelvény helyett kaució? - Magyar Hírlap Online, 2009. október 20.Az egység érdekében kell jelölt - InfoRádió, 2009. október 19. Pécs - ’tét nélküli voksolás’- Népszabadság Online, 2009. október 18.Fél éves a Bajnai-kormány - Népszava, 2009. október 16.Donald Tusk 300 nehéz napja - Kitekintő.hu, 2009. október 13.Ha Orbán van, nincs árverezés - Népszabadság Online, 2009. október 13.A szocialisták Molnár Oszkár kiadatását javasolják - Népszava Online, 2009. október 13.Nem érti a világ Obama békedíját - Blikk, 2009. október 10.Lesz kaszinó, csak máshol - Blikk, 2009. október 9.A pártoknak nem érdeke a kampányfinanszírozás átalakítása - InfoRádió, 2009. október 9. Politikusokat stigmatizál az offshore - FigyelőNet, 2009. október 1.Riogatással mozgósít az MSZP? - FigyelőNet, 2009. szeptember 29.Újra pártpolitikai köntösben az államfő - Népszava, 2009. szeptember 29. Milyen színű lesz a koalíció a választás után? - InfoRádió, 2009. szeptember 27.Három éve tudjuk: "elkúrtuk" - FigyelőNet, 2009. szeptember 17.Utolsó ülésszakát kezdi a parlament - Népszabadság, 2009. szeptember 14.Van-e politikai felelőse az NBH hibáinak? - FigyelőNet, 2009. szeptember 9.Egy időszerűtlen találkozó forgatókönyvei - 2009. szeptember 9.Orbán kötcsei beszédéről - Népszava, 2009. szeptember 8.Véget érhet a Hagyó-korszak - FigyelőNet, 2009. augusztus 31.Az MDF-fel erősítenének Kunczéék - FigyelőNet, 2009. augusztus 18.A Bajnai-kormány 100 napja - 2009. július 23.Orbán 12 pontja - Népszabadság Online, 2009. július 15.Orbán Viktor üzenete - HírExtra.hu, 2009. július 14.Nem dőlt el az SZDSZ sorsa - Hírszerző, 2009. július 12.Utolsó kísérlet - 2009. július 12.Obama neje lepipálta az elmúlt 40 évet - Index, 2009. július 10.Elfogyhat az MDF 2010-re - FigyelőNet, 2009. július 7.Kádári MSZP-s alkuk - Magyar Hírlap online, 2009. július 6.Nyerészkednének a pártok a kisebb parlamenten - FigyelőNet, 2009. június 25.Az egyharmad reményében - 2009. június 22.Nem reális forgatókönyv - Népszabadság, 2009. június 22.Tovább fog fogyni az MDF - MTI, 2009. június 20.Sólyom veszített a választással - MTI, 2009. június 16.Szakadékban az SZDSZ - Magyar Hírlap, 2009. június 15.A június 7-ei Országgyűlés modellje - 2009. június 11.A Nézőpont volt a legpontosabb - 2009. június 9.Jobbik: az ózdi paradigma - 2009. június 8.Az EP-választás értékelése - 2009. június 7. EP-választási részvétel - 2009. június 7.Orbán vinné a Jobbik szavazóit - Figyelőnet, 2009. június 4.A magyar EP-képviselők rangsora - 2009. május 29.Gyurcsány nehezen pótolható - Figyelőnet, 2009. május 27.Újraírhatja a demokráciát a Fidesz - Figyelőnet, 2009. május 20.Bajnai sorsa is eldőlhet - Magyar Demokrata, 2009. május 13.Szili Katalin 5 választása - 2009. május 12.Egység és revansvágy - Kitekintő.hu, 2009. május 14.Az olajfa-modell első kísérlete elbukott - Népszabadság, 2009. május 11.Nem sok jót ígér az MSZP és Szili jövőjének a pécsi eredmény - MTI, 2009. május 10. Páva győzött - 2009. május 10.A tét nem csak a polgármesterség - Magyar Hírlap online, 2009. május 8.Kampánystart: elég lehet a 100 millió? - Blikk.hu, 2009. május 4.Százmilliók kampányra - vállalhatatlan ígéreteket tettek a pártok? - Hírszerző, 2009. április 29.A Fidesz ligeti majálisának üzenete - MTI, 2009. április 27.SAJTÓKÖZLEMÉNY - Magyarország2025 előadássorozat, Budapest, Weckheim Palota, 2009. április 21.Még egy csapás az MSZP-re - Magyar Hírlap, 2009. április 17.A civilek teremthetnek egységet? - Figyelőnet, 2009. április 16. Instabilitást éreztet Vahl visszalépése - Figyelőnet, 2009. április 16. Csehországban mást jelent a szakértői kormány - OrientPress, 2009. április 15.A Bajnai-kormány 5 nehézségeNem szakértői a kormány - Magyar Hírlap, 2009. április 8.Bajnai befagyasztja a problémákat - Magyar Nemzet Online, 2009. április 6.Megmaradtak a feszültségek - Népszava, 2009. április 6.MSZP-kongresszus - MTI, 2009. április 5.Kiábrándultak a balos szavazók - Magyar Hírlap, 2009. április 1.Gyurcsány Ferenc 5 választásaGyurcsány nem adja fel - Magyar Nemzet, 2009. március 31.Az SZDSZ is döntött - Figyelőnet, 2009. március 30.Nő az előrehozott választás esélye - MTI, 2009. március 27.Az SZDSZ dönt az ország jövőjéről? - OrientPress, 2009. március 26.Őrködik a demokrácia felett - Figyelőnet, 2009. március 26.Fidesz: továbbra is előrehozott választások - Népszava, 2009. március 25.Bejelentés kérdőjelekkel - 2009. március 21.Készülődnek a francia radikálisok - Kitekintő.hu, 2009. március 19.Vége az MDF-nek? - FigyelőNet, 2009. március 16.Etnikai problémák és közrend - Magyar Nemzet, 2009. március 14.Létrejön-e az olajfa-koalíció? - Magyar Hírlap, 2009. március 11.Küzdelem a túlélésért - Magyar Nemzet, 2009. március 10.Felbomolhat az MDF frakció - MTI, 2009. március 7.Minden társadalmi csoporthoz szólt Orbán - MTI, 2009. március 6.Új legitimációt nyert a Fidesz régi retorikájaOrbán bankkritikája megfelel az ellenzék értékeinek - MTI, 2009. március 5.Konzervatívból reformpárt? - Népszava, 2009. február 27.A Reformszövetség javaslatai szétterítik a terheket - MTI, 2009. február 24.Gazdasági patriotizmus: új kölcsönzés az ellenzéktőlA Jobbiknak kedvez? - FigyelőNet, 2009. február 13.Szili nehéz döntése - Magyar Nemzet Online, 2009. február 8.Sem iránya, sem célkitűzése nincsen a kormánynak - MNO, 2009. január 29."A mechanikus másolás kártékony lehet" - Népszabadság, 2009. január 26.Beindulhat a csiki-csuki koalíció - Magyar Nemzet, 2009. január 20.Ferencvárosi időközi választás - Magyar Hírlap, 2009. január 13.Nem alternatíva az MDF? - FigyelőNet, 2009. január 12.Sorsdöntő öt hónap előtt az MDF - Népszava, 2009. január 10.Gyurcsány a közélet megosztására törekszik - Magyar Hírlap, 2009. január 8.Az EP-választás két részre osztja az évet - Népszava, 2009. január 7.
|

|
|