Új magyar politikai tabló

Példa nélküli győzelmet aratott április 11-én a Fidesz-KDNP pártszövetség. A vasárnap szavazó 5,1 millió polgár alapvetően átrendezte a magyar politikai tablót. Noha a választásnak az ország harmadában lesz második fordulója is, sok minden már most is látható. Még soha egyetlen EU-tagállam kormánya mögött nem állt ilyen egyértelmű választó felhatalmazás.

Utólag igaza lett azoknak, akik az MSZP-SZDSZ koalíció szembeni bizalom és a Gyurcsány-kormány hitelességének elvesztése után előrehozott választást sürgettek. Jobb lett volna az országnak, ha olyan kormánya van, amely bírja a társadalom többségének a támogatását, s talán jobb lett volna a szocialista pártnak is, ha vezetői nem ragaszkodnak foggal-körömmel a hatalomhoz. Azok az – akár egzisztenciálisan az MSZP-hez kötődő – baloldali szimpatizánsok, akiket a „kitartás, a ciklus végére visszaszerezzük a szavazóinkat” jelszóval nyugtattak vezetőik, valamelyik új Gyurcsány-program, vagy épp a szakértői kormányzás kezdetekor, most joggal érezhetik átverve magukat.

2006 áprilisában 2,7 millió választópolgár szavazott a Gyurcsány-kormányra (az MSZP-re és az SZDSZ-re összesen), akiknek a kétharmadát elvesztette most a baloldal. De még ennél is súlyosabb a vereség terhe: alapvető személyi, szervezeti és tartalmi megújulás nélkül a következő években sem tud majd labdába rúgni a párt. Márpedig a megújulás – az új jelölt által hirdetett új baloldal új programja ellenére – alighanem még várat magára. Gyurcsány Ferenc ugyanis azt ígérte, hogy a választások után újra aktivizálódni fog, bár a kampány idején sem volt passzív. Márpedig a volt miniszterelnök visszatérése, a hozzá közelállók pozíciószerzése biztosan nem fogja segíteni a baloldal megújulását.

Ezzel szemben a vasárnapig „legnagyobb ellenzéki párt” a szükségből erényt kovácsolt. A megakadályozott előrehozott választás ellenére egységben tartotta, sőt majdnem félmillió fővel még növelte is táborát. Utólag nevezhetnénk ezt Kutuzov-stratágiának. Persze minden párhuzam sántít, mégis van némi hasonlóság a Napóleon ellen védekező 19. századi Oroszországgal. Az orosz vezetőknek nehéz volt feldolgoznia, hogy országukat szétdúlja a „felvilágosult” Grande Armée, sokan közülük vitézkedve sürgették az azonnali ellencsapást, de Kutuzov kivárta a megfelelő időpontot és a franciákra mért végső csapás végül nemcsak az oroszországi hadjárat, de Napóleon bukását is elhozta.

Átalakuló baloldal

A magyar baloldal hasonlóan vert seregnek tűnik. Fontos azonban tudatosítani, hogy nem a baloldali szavazók tűntek el, hanem eddigi pártjuk omlott össze. Természetesen a választók is változnak – a természetes fogyás és szaporulat révén, vagy a megváltozó gazdasági körülmények által átalakított értékpreferenciának köszönhetően –, ez azonban sokkal lassúbb folyamat. A biológiai törvényszerűségeket mégsem szabad alábecsülni: a Nézőpont Intézet felmérései szerint a 45 év alatti, középkorúak körében az országosan most 19 százalékos MSZP 5 százalék alatti párt.

A jelenlegi Magyarországon mégis abból kell kiindulni, hogy létezik mintegy 2 millió baloldali értékrendű szavazó. Ők hiteles gyűjtőpárt híján idén április 11-én több megoldás közül választottak. Csak egy millióan maradtak közülük hűségesek régi pártjukhoz, az MSZP-hez. A másik egymillió baloldali választó fele a Fidesznek szavazott bizalmat, vagy már évekkel ezelőtt, elsősorban Kelet-Magyarországon, a Jobbik táborához csatlakozott. A maradék, szintén nagyjából félmillió baloldali szavazó pedig a Bokros-pártot (130 ezren), az LMP-t (380 ezren) támogatta.

Ez utóbbi párt jövője talán a legkiszámíthatatlanabb az új politikai palettán. Mi, elemzők még találtunk rá megfelelő jelzőt, amely le tudná írni, mit is akar az elsőre is igensikeres párt. Versenyben van a „zöld”, az „alternatív”, a „liberális” és a „civil” jelző, de egyik sem tud választ adni arra a kérdésre, mit fog tenni az LMP a következő négy évben. A biológia alapvetően kedvez a párt számára, mert szavazói korcsoportjai alapján az MSZP komplementerének tekinthető, a volt kormánypárttal szemben épp a fiatalok körében népszerű, s kevesebb az idős támogatója. Ugyanezek a kutatások azonban azt is elárulják, hogy a kispártnak igen sokszínű a tábora, amely alighanem elsősorban a „másra” szavazott, s nem az LMP programjára, személyiségeire, vagy ismeretlen jövőbeli stratégiájára. Egyelőre az sem biztos, hogy a párt és a szavazótábor egy év múlva is egységben marad. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy két év múlva már egy sokkal nagyobb és erősebb LMP-ről szólnak az ehhez hasonló okoskodások. Némileg abszurd módón az LMP-nek azt tenne jót, ha a Fidesz-KDNP kétharmados többséget szerezne a parlamentben, ellenkező esetben könnyen mérleg nyelve szerepben találnák magukat. Márpedig ez könnyen a most még új párt romlásához, „elszdszesedéséhez” vezethet. Amennyiben viszont a polgári oldal kétharmados felhatalmazást szerez április 25-én, az LMP üde színfolt maradhat. Nem terhelné a nagy döntések felelőssége, s időt nyerne a professzionalizálódáshoz és értékrendjének világos megfogalmazásához.

Irracionális szélsőség

Az LMP bejutása miatt a Jobbik volt a legbosszúsabb. Egyrészt a mosolygó emblémás párt akár 10-12-t is megszerezhet a második forduló után a 64 összesen kiosztható, „kompenzációs” mandátumból, s ezzel négy-öt fővel csökkenhet a szélsőséges párt megálmodott frakciója. Másrészt az új politikai palettán – kommunikációs szempontból – a Jobbik számára az LMP lesz a legnagyobb kihívás, amely könnyen ellophatja majd a show-t a felháborodásra építő gárdapárt elől. Az új politikai erőtérben ugyanis a nagy kormánypártok mellett három ellenzéki párt lesz. A szocialisták előreláthatóan magukkal lesznek elfoglalva, s nyolc év után enyhén hamisan cseng majd kezdeti kormánykritikájuk. A Jobbik és az LMP azonban „új parlamenti pártként” egymással fog versengeni a hiteles ellenzéki szerepért. Szavazótáborukban nincs átfedés, de a következő évek nem is a mozgósításról, hanem a pártarculat és program kialakításáról szólnak majd.

A kialakuló helyzet pedig továbbnövelheti a Jobbik frusztráltságát a választási eredmények miatt. Mivel a kormányalakítással irracionális célt tűztek maguk elé, s ezt a várakozásoknak megfelelően nem is sikerült elérni, a párt vezetői látványosan keserűek voltak. Kérdés, hogy a számos törésvonal által szabdalt, eddig a zsákmányszerzés vágya által összetartott párt meg tudja-e őrizni egységét a választások után.
 
Új politika és új kormányzás

Orbán Viktor évek óta használja az „új politika” kifejezést, amelyben kritikusai nem láttak többet egyszerű szóvirágnál. Valójában a kifejezés valóban egy új politikai stílust jelölt, a középre nyitás stratégiáját. A választási eredmény, 2,7 millió – részben korábbi baloldali – szavazó támogatása, utólag igazolta az évekkel ezelőtt megkezdet nyitási politikát. A kormányalakítás küszöbén azonban az „új politikának” ismét új jelentést kell kapnia. Az ellenzéki pártból kormánypárttá váló Fidesznek meg kell mutatnia, hogy „lehet más a kormányzás”. Az elmúlt évek egyértelmű tapasztalata, hogy társadalmi támogatás nélkül nem lehet, vagy fölösleges fontos döntéseket hozni. A társadalmi támogatás keresése azonban nem azonos a közvélemény-kutatásokat fürkésző, a választóknak az égről a csillagot is megígérő mentalitással, a populizmussal. Helyette a döntés által érintett társadalmi csoportok bevonását jelenti. A legitim társadalmi szervezetekkel való részletes egyeztetést, a döntés megérlelését és az érintettek számára kiszámítható jövőkép közvetítését.

A most kezdődő politikai korszak vereségét jelentené, ha az új kormányerő elvesztené hitelességét, s egy eredményes népszavazáson elbukna valamelyik szimbolikus projektje. De Gaulle, a franciák legnépszerűbb elnöke – aki azonban soha nem tudta a választás első fordulójában soha nem tudta az aktív választók felét maga mögé gyűjteni – maga távozott hivatalából, amikor a „nép” többsége elutasította a régiók bevezetésére és a Szenátus felszámolására tett javaslatát. Gyurcsány Ferenccel ellentétben tudta, hogy politikája többségi támogatása nélkül hiába marad hivatalban. Mások hibájából mindig érdemes tanulni.

2010. április 14.

 

Új magyar politikai tabló - Magyar Nemzet, 2010. április 14.
A szélsőségesek jövőjéről - Szombat, 2010. március/XXII. évfolyam 3. szám
A tavaszi választás kétmilliós kérdése - Magyar Nemzet, 2010. január 8.
A félelmetes kétharmadról - Szombat, 2009/5
Simonyi-Semadam Sándor kerestetik - Magyar Nemzet, 2009. március 27.
Nem csináltak semmit - 2008. augusztus 9.
A polgári ellenzék szerepfelfogásai - Kommentár, 2008/5