A szélsőségesek jövőjéről

Az elmúlt négy év volt talán a legmozgalmasabb ciklus a rendszerváltozás óta. Az „ötödik Országgyűlés” idején alapvetően átalakult a magyar politikai paletta: az MSZP összeomlott, az MDF jobboldali pártból baloldali lett, az SZDSZ-t ma már nem találják a közvélemény-kutatók, a Fidesz középre manőverezte magát, a semmiből pedig előtűnt a többszázezer választó számára elfogadható Jobbik. Az alábbiakban e szélsőséges párt közeljövőjéről lesz szó.

A 2006-os választás alapkérdése az volt, hogy Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc győz orrhosszal. Akkor olyannyira bebetonozottnak tűnt a „két nagy párt” léte, hogy szokás szerint elméletek is születtek róla. És mégis, újra bebizonyosodott, hogy a politikában semmi sem örök. Gyurcsány egykori támogatói hamarosan csapatostul fordítottak hátat korábbi választottjuknak. Összesen kétmilliónyian: 2006 áprilisában 2,7 millióan szavaztak a balliberális oldalra, azaz Gyurcsány Ferencre, amelyből 2010 elejére – a Nézőpont Intézet felmérése szerint – alig 700 ezer aktív, elkötelezett MSZP-szavazó maradt.

A kiábrándult baloldali polgároknak több választása is akadt: vagy elfordultak a politikától, az MDF-nél vagy a Fidesznél leltek új otthonra, esetleg a szélsőséges „új erőben” találta meg favoritjukat. A Jobbik-támogatóinak másik forrása a polgári ellenzékben, annak parlamenti „kényszertehetetlensége” miatt csalódott, nemzeti radikális szavazók voltak. Harmadik csoportként a fiatal választókat kell megemlíteni, akik – életkoruknál fogva – korábban nem kötődtek pártokhoz.

A „jobbikosok” tehát sokszínű, sokféle szavazók, akik alighanem nem is sejtik, ki min-denkivel vannak egy fedél alatt. Közös identitás híján, bármennyire is meglepő a művelt olvasónak, nem a szélsőséges ideológia, a közös világkép köti össze a Jobbik szavazókat, sőt nem is egyszerűen a cigány-, az Izrael- és Amerika-ellenesség, vagy a „multinacioná-lis” tőke elutasítása. Az ismert hívószavak csak sejtetik a valódi összetartó erőt, a radikális proteszt-érzést. Máig kibeszéletlen, milyen szerepe volt a Jobbik előretörésében a baloldali média és egyes kereskedelmi televíziók kiemelt érdeklődésének, annak, hogy felület biztosítottak a pártnak, vagy az SZDSZ plakátoknak. Könnyen belátható azonban, hogy egy protesztpártnak a negatív kampány nem feltétlenül hátrányos.

A „fennálló állapotok” elleni tiltakozásban, a Jobbik valódi összetartó erejében kulcssze-replő Gyurcsány Ferenc és kulcsszerepe van a Gyurcsány-kormány döntéseinek és „időhúzásának”. A most már a maradék szocialista szimpatizánst is megosztó személy vagy a megszorító intézkedések okozta felháborodás jelentősége nem szorul magyará-zatra. Kevesebb szó esik azonban arról, hogy a 2006-ban megválasztott miniszterelnök – legitimitása, illetve tömegtámogatása elvesztése után is – közel három évet maradt hivatalban. Ezt sokan „időhúzásként” élték meg és éveken át – a felmérések szerint – a társadalom több mint fele „új választásokat” sürgetett. A kisebbségben lévő parlamenti ellenzék ugyanakkor nem tudta elérni, amit a társadalmi többség kívánt. Mindez rejtve dagasztotta a radikális változást ígérő Jobbik táborát. A következményeket mindenki ismeri: 2009 júniusában 427 ezren szavaztak a szélsőséges pártra.

Az eredmény a Jobbik vezetőit is meglepte, akik ezután egyre magasabbra tették ma-guknak a lécet. Előbb a tavaly tavaszi „harmadik erő” célkitűzését „második erőre” cse-rélték, majd most, a parlamenti választási kampányban már a győzelem lehetőségével kecsegtetik szimpatizánsaikat. Mindezt maguk sem hitték el, hiszen programjuk megva-lósíthatatlan. A szélsőséges párt például háromszorosára növelné a Magyar Honvédség létszámát (70 ezernél is többen lennének fegyverben), fiatal szavazóira tekintettel sor-kötelezettség nélkül. Márpedig e rendpárti lózung, szűken számolva is, 300 milliárdos többletkiadás lenne a magyar államnak.

Természetesen nem lehet megmondani, milyen eredményt fog áprilisban a Jobbik elérni. Számos szempont befolyásolhatja egykori támogatóit és jelenlegi potenciális szavazóit. Egyrészt a Fidesz mindent elkövetett, hogy választás elé állítsa szimpatizánsait. A párt üzenete nyár óta egyértelmű: vagy Jobbik, vagy Fidesz, az „és” kötőszót el kell felejteni. Így mostanra már – a Nézőpont Intézet felmérése szerint – a Fidesszel szimpatizálók alig tizede (12 százalék) adná „második szavazatát” a Jobbikra. Másrészt az MSZP sem maradt rest: a „települési őrség” ötlete a párt válasza volt átpártolt szavazóinak. De az országgyűlési választások tétje, a miniszterelnök-választás is egészen más természetű, mint az európai parlamenti választás volt. Utóbbi, a magasztos eszmék ellenére, szinte minden országban a hivatalban lévő kormányt érékelő szavazás. Ugyanakkor a Jobbik nyár óta sokkal szervezettebb párttá vált, amely – ismeretlen forrásokból – intenzív és költséges kampányt tud majd előreláthatólag folytatni. Ma már parlamentbe kerülésüket senki sem kérdőjelezi meg.

Így az igazi kihívás a parlamenti Jobbik kezelése lesz a leendő többi parlamenti párt és mindenekelőtt a kormány részéről. Noha a folyamatban lévő kampányban sokszor elő-kerül a „Fidesz-Jobbik koalíció” (MSZP) vagy az „MSZP-Jobbik titkos szövetség vádja” (Kövér László, Fidesz), valószínűbbnek tűnik, hogy a Jobbik a parlamentben megőrzi majd különállását. Furcsa lenne ugyanis, ha egy tiltakozásra alakult párt kompromisz-szumokat akarna kötni. Programját -–a fent jelzett irracionalitása miatt - ugyanis biztos nem tudja megvalósítani. Ha rendőrség megerősítése kerül napirendre, a Jobbik köve-telni fogja a Magyar Gárda engedélyezését is. Ha a büntetőjog szigorítása, a Jobbik majd halálbüntetést akar. Amennyiben pedig a bankszektor megregulázása kerül napirendre, a Jobbik az összes bank azonnali államosítását fogja követelni.

Ez az ő szempontjukból érthető, mondhatni racionális taktika. A Jobbik jövője azonban nemcsak a párt taktikázásától függ, hanem a külső feltételektől is. Ha a következő kor-mánynak sikerül talpra állítani a magyar gazdaságot, megerősíteni a köz- és létbiztonsá-got, illetve elkerülni a legitimáció-vesztést, a magyar társadalom elégedetlensége is csökkenhet. Tiltakozás híján pedig a protesztpártok mozgástere is beszűkülhet. Sok mú-lik tehát a következő kormány sikerén és a „jó kormányzás” megvalósulásán az elmúlt évek adásszünete után.

2010. február 2.

Új magyar politikai tabló - Magyar Nemzet, 2010. április 14.
A szélsőségesek jövőjéről - Szombat, 2010. március/XXII. évfolyam 3. szám
A tavaszi választás kétmilliós kérdése - Magyar Nemzet, 2010. január 8.
A félelmetes kétharmadról - Szombat, 2009/5
Simonyi-Semadam Sándor kerestetik - Magyar Nemzet, 2009. március 27.
Nem csináltak semmit - 2008. augusztus 9.
A polgári ellenzék szerepfelfogásai - Kommentár, 2008/5