Nem csináltak semmit

Száz napja kisebbségi kormánya van Magyarországnak, amely még legfeljebb hatszáz napig birtokolja a végrehajtó hatalmat. A harmadik Gyurcsány-kormány tevékenységét nem lehet leírni a siker vagy a kudarc fogalmakkal, a kabinetnek ugyanis alig van értékelhető teljesítménye. Csak a miniszterelnök az elmúlt száz nap nyertese.

Furcsa kormány

Parlamentáris demokráciák hagyománya, hogy az új kormányok beiktatása után száz nappal mérleget vonnak. A kisebbségbe szorult, harmadik Gyurcsány-kormány esetében azonban nehéz dolga van az elemzőnek. Az új kabinet ugyanis nem sokat foglalkozott az ország kormányzásával. Az elmúlt száz nap inkább hatalmi játszmákról, az elbizonytalanodott szocialista hátország újraszervezéséről szólt. A kisebbségi kormány leglátványosabb akciója az Orbán Viktor ellenes médiakampány volt. A Kéri-körből csiholt botrány életmentő volt a kormányfőnek. Egyrészt májusban e kampány segítségével sikerült elterelni a figyelmet a kormányzás nehézségeiről, másrészt a mozgósított kampánygépezettel a miniszterelnök demonstrálni tudta erejét saját párttársai előtt. Az más kérdés, hogy a közvélemény-kutatások csak rövidtávon mutatták az MSZP erősödését, a századik napra visszaállt a tavaszi helyzet.

A túléléséért küzdő miniszterelnöknek nem sok ideje maradt a kormányzásra. Az elmúlt száz nap „semmittevését” jelképezte, hogy a miniszterelnök szabadságra küldte a törvényhozást, ahelyett, hogy az ország és a világ nehéz gazdasági helyzetében meghosszabbította volna az ülésszakot, s növekedésserkentő elképzeléseket vitatott volna meg. Korábban közhely volt a szocialisták táborában, hogy az SZDSZ akadékoskodása miatt nem sikerül fontos döntéseket hozni. Emlékezetes, ahogy a miniszterelnök felszólította szövetségeseit, szálljanak le a magas lóról. Néhány hónap elteltével világos, nem az SZDSZ-szel való alkukötés akadályozta a törvényhozást, valójában a kormánypártnak nincsen programja, amelyet meg akarna valósítani.

Gyurcsány Ferenc harmadik kormánya furcsa kormány. Noha közjogi kötelezettsége nem volt a parlamenti megerősítésre (az Országgyűlés csak a miniszterelnököt választja, s nem a kormányt), a leszavazástól tartva a kormányfő minden szimbolikus újrakezdést került. Hiába szervezte újra a kabinetet, hiába hangolta újra a kormány üzeneteit („bársonyos reformok”), nem mutatott be új kormányprogramot, nehogy szavazni kelljen róla. Tisztázatlan, mi maradt meg a régi célokból, s melyek az új kormány új céljai. Épül-e még az Új Magyarország?

Pangás

Program híján az országot a 80-as évekre emlékeztető pangás uralja. A késő Kádár-rendszer megmerevedett keretei között a kormányzás helyett a hatalmi harcok zajlottak, a nyilvánosság kizárásával. 2008-ban Magyarország hasonló képet fest: a népszavazással megbuktatott egészségügyi reform, a nyugdíjrendszer sokszor megígért átalakítása vagy a felsőoktatás – divatos szóval élve – versenyképessé tétele várat magára, az erre irányuló kormányzati terveknek nyoma sincs. A programhiányt mindennél jobban szemlélteti, hogy a monoki polgármester által felvetett kérdéseket (a munkaképes segélyből élők foglalkoztatását) a kormányfő és minisztere képtelenek voltak megválaszolni. Egymást kioltó nyilatkozataik eredménye a kormányzati cselekvés elmaradása lett. A kormány még az adórendszer átalakításával kapcsolatban is kerülte a vitát. Gyurcsány Ferenc februári akadémiai előadása óta nem lehet tudni, hogyan rendezné át a kormány a közteherviselést. Márpedig a gazdaság szereplői a rossz döntést is többre tartják, mint a vég nélküli bizonytalanságot. A miniszterelnök azonban kerüli a vitát, mert sejti, szakpolitikai kérdésekben nincs többsége.

A szakpolitikai elképzelések nem azért hiányoznak, mert nincs, aki tudná, mit kell tenni. Több műhely is ismertette az elmúlt hónapokban javaslatait. Az igazi probléma a kormány és a kormányfő hiteltelensége, amelyet 2006 ősze óta eredménytelenül próbál feledtetni. Gyurcsány Ferenc minden erőfeszítése ellenére sem tudta elhitetni, hogy az ötéves adócsökkentés, az egészségbiztosítási privatizáció, a köztisztasági csomag, vagy az Új Tulajdonosi Program mára történelemmé vált felvetései után komolyan kell venni ígéreteit. Hitelesség nélkül viszont hiába ismerteti a kormány elképzeléseit, a választópolgárok nem vehetik biztosra, hogy azok meg is valósulnak. Az az igazság, hogy a kormányfő saját 2006-os céljainak sem tud megfelelni. Hol van már az „új reformkort” ígérő retorika? Ilyen esetekben a legtöbb politikus megpróbálja feledtetni a múltat, s némi üzemszünet után új szerepben mutatkozik be. Kétséges azonban, hogy ez a régi trükk a tartósan népszerűtlen, immár több mint tíz programot meghirdető miniszterelnök esetében még hatásos lehet-e.

Rossz kompromisszumok

Az elmúlt száz napnak egy nyertese mégis akadt: Gyurcsány Ferenc. Hála a hatalmi játszmáknak az ő széke ismét stabilnak tűnik. Belső ellenzéke ezúttal is képtelen volt egységbe szervezni az elégedetleneket. Igaz, ennek oka nemcsak a kritikus hangok erőtlensége, hanem a pártközpont „adminisztratív segítsége” is. Miután az MSZP vezetése nem árulta el, hány tagja van a pártnak, a Gyurcsány leváltását szorgalmazó pécsi kör nem gyűjthette össze alapszabályszerűen a tíz százalékuknak aláírását a rendkívüli pártkongresszus érdekében. Alighanem kulcsmondat, amit Szekeres ejtett el az egyik hetilapban: „Mi úgy szocializálódtunk, hogy nehéz helyzetben összezárunk”. Éppen ez zajlik most az MSZP-ben. Csak ez a szocializáció magyarázza, miért táncol vissza minden alkalommal Szili Katalin, miért lett Lamperth Mónika pártelnöki kabinetfőnök és hogy válnak mameluk szavazógéppé a korábban hangos szavú kritikusok.

A hatalmon maradásnak természetesen ára van. Gyurcsány a politikai túlélése érdekében a konfliktusmentes semmittevés mellett rengeteg személyi kompromisszumot kötött. Bár sokat nem hallunk felőlük, számos szocialista képviselő uniós megbízottként felhatalmazást kapott egy-egy szaktárca uniós programjának ellenőrzésére. A kormányfő nagy ellenfelét, Puch László pártpénztárnokot államtitkárrá nevezte ki. Az ő kívánságának megfelelően a piacellenőrző Vasúti Hivatalt indoklás nélkül felszámolta, jóllehet alig fél éve még kiváló fiatal vezetőként méltatta az élén álló Antal Dánielt. Draskovics Tibor menesztéséről hallani sem akar a kormányfő, jóllehet egyre több jel utal, hogy érintett a 90-es évek olajügyeiben. Sőt a kormányfő egy parlamenti szavazat érdekében lepaktált Gyenesei Istvánnal is, Somogy megyének a helyi MSZP-nél is erősebb emberével. Az alkukkal terhelt személyzeti politika és a kormányzati semmittevés eredménye, hogy az elmúlt száz napban két szakállamtitkár is elbúcsúzott a kormánytól.

Kérdés, hogy a kompromisszumok szövevényében a kabinet mennyire tud még cselekvési programot alkotni. Egy-egy koncepcionális döntés ugyanis szükségszerűen sért partikuláris érdekeket. Egyesek a távhő, mások az élelmiszerek ÁFÁ-ját csökkentenék, megint mások a szolidaritási adó (a társasági adó 2006-os emelése) eltörlésében, illetve járulékcsökkenésben gondolkodnak. Az alkuk örvényébe keveredett kormányfő nehezen tud ezek között dönteni. Az SZDSZ-nek beígért cselekvési terv késlekedése is arra utal, hogy a kormányfő nem tudja a nagy ügyek mentén egységbe szervezni az MSZP-t. Minden valószínűség szerint az augusztus végéig elkészülő papíros csak kommunikációs természetű lesz, valódi tartalmi elemek nélkül.

Önfényezés

A fent ecsetelt kormányzati semmittevés természetesen nem riasztja vissza a kabinetet saját teljesítménye méltatásától. A kormányfő a 2006 nyarán bejelentett megszorítások óta teljesítési kényszer alatt áll. A közvéleménnyel el kell hitetnie, hogy a fűnyíró-elvű elvonásoknak volt értelme, a Gyurcsány-kormánynak nincs alternatívája. Ehhez ez idáig három eszközzel élt a kormányfő. Mindenekelőtt az ellenzékellenességgel. Az Orbán Viktort támadó újsághirdetések mellett majdnem minden nap elhangzott, hogy a Fidesznek „nincs programja”, populista és összejátszik a szélsőségesekkel. A másik eszköz a jövő általi legitimálás volt, Gyurcsány Ferenc párttársait előszeretettel nyugtatja a megélénkülő építőipar, a nyolcezer-milliárdos uniós forrás és a fél év múlva fellendülő gazdasági növekedés ígéretével. Némiképp meglepő, hogy hallgatósága még mindig elfogadja prognózisait. Végül a harmadik eszköz a mások tollával való ékeskedés. Amikor a miniszterelnöknek bizonyítania kell, hogy eredményes a szocialista kormány, előszeretettel említi a sorkatonaság eltörlését. Tudva levő ugyanakkor, hogy a döntéshez neki nem sok köze volt.

A száznapos kisebbségi kormány önértékelése is hasonlóan zajlott. A kormányszóvivő fő érve a kabinet sikerességének alátámasztására a Mercedes idetelepülése volt. A beruházás valóban nagy jelentőségű, elég, ha arra gondolunk, hogy jelenleg az Audi hazánk egyik legnagyobb cége. A német autógyár telephely-választása azonban nem a kisebbségi kormány, hanem az ország sikere. A döntés valószínűleg még a kisebbségi kabinet létrejötte előtt megszületett, a német tartomány miniszterelnökének tavaszi látogatásakor. Ráadásul ebben szerepe volt az olcsó és jól képzett munkaerőnek, a jó infrastruktúrának és Kecskemétnek is. Az más kérdés, hogy a kormánykommunikáció mindent elkövetett az érdem kisajátításáért. A kormányzástól óvakodó kormánynak ez volt az egyetlen esélye.

Kiszámíthatatlan vég

Az alkukkal körbebástyázott, program nélküli kormány és a kormányfő bukása mindezek ellenére nem valószínű. A szocialista frakciót a kormányfőnek újra sikerült maga mögé állítania, hiszen tagjai így „szocializálódtak”. Márpedig, ha a kisebbségi kormány mögötti frakció egységes, nagy baj nem történhet. Számos taktikázási lehetősége van ugyanis a kormányfőnek. Kijátszhatja egymás ellen az SZDSZ-t és az MDF-et. Az ország kormányozhatósága érdekében „megnyerhet” magának néhány pluszképviselőt. A cseh kisebbségi kormány csak azért tud működni, mert két ellenzékit megvásárolt magának Topolánek kormányfő. Sőt, Gyurcsány Ferencnek nincs is szüksége igen-szavazatokra, elegendő, ha néhányan bizonytalanok és lábbal szavaznak. A költségvetéshez csupán a szavazó képviselők relatív többségére van szüksége.

E széles mozgástér miatt mondható, hogy a költségvetési szavazás dramatizálása valójában Gyurcsány érdeke. Tudjuk, hogy maga is kilátásba helyezte az előre hozott választásokat, ha a büdzsétervet nem fogadja el a parlament. Ha ugyanis egy esélytelennek kikiáltott helyzetet menedzselni tud, pártjában nemcsak erős lesz, hanem ismét megkérdőjelezhetetlen. Így aztán februári pártelnöki újraválasztását semmi és senki nem fenyegetné. A kisebbségi kormányzás vége kiszámíthatatlan és jelenleg nem túl esélyes, a miniszterelnök, úgy látszik, biztosítani tudja politikai túlélését. Az ellenzék ezért csak azzal nyugtathatja magát, hogy hatszáz nap múlva biztos lesznek választások.


2008. augusztus 9.

Új magyar politikai tabló - Magyar Nemzet, 2010. április 14.
A szélsőségesek jövőjéről - Szombat, 2010. március/XXII. évfolyam 3. szám
A tavaszi választás kétmilliós kérdése - Magyar Nemzet, 2010. január 8.
A félelmetes kétharmadról - Szombat, 2009/5
Simonyi-Semadam Sándor kerestetik - Magyar Nemzet, 2009. március 27.
Nem csináltak semmit - 2008. augusztus 9.
A polgári ellenzék szerepfelfogásai - Kommentár, 2008/5